A tordai csata kezdetének 65. évfordulóján megemlékezést tartottak

a tordai központi magyar temető honvédsírkertjében:

 

Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság

 

Történelmi

Vitézi Rend

Észak-Erdélyi

Törzse

 

 

 

Tordán, a központi magyar temető honvédsírkertjében 2009. szeptember 12-én, a tordai csata kezdetének 65. évfordulóján emlékeztek meg a tordai csata több mint 2.500 hősi halottjára, akik közül 207 honvéd neve a sírkert márványtábláin olvasható. A megemlékezést egybekötötték a temető bejáratánál lévő, a Tordáról elhurcolt, szovjet fogságban meghalt 204 magyar polgári személy emlékére állított kopjafa megkoszorúzásával, valamint a Torda-Aranyos Vitézi Szék zászlójának szentelésével.

 

 

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke, v. Pataky József elmondása szerint a tordai csata az Aranyos menti ridón zajlott mintegy 25 napon keresztül. „Állták Tordánál a csatát, fejtetőig vérben…” – utal a honvédsírkert egyik márványtáblája Döbrentei Kornél verssoraival a magyar honvédek hősiességére, kitartására „a ránk zúduló vörös áradat ellenében”, valamint az óriási emberáldozatra. Az utókornak kötelessége megadni a hősöket megillető végtisztességet, és méltón megemlékezni a hősi halottakról.

 

A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Tordáról elhurcolt, szovjet fogságban meghalt 204 magyar polgári személy emlékére állított kopjafás emlékoszlopnál. Dr. Csetri Elek akadémikus, professzor úr, az elhurcolás szenvedő részese idézte fel az akkori eseményeket.

A koszorúzás után továbbvonultunk a honvédsírkertbe, ahol tiszteletadással emlékeztünk a tordai csata kezdetének 65. évfordulójára. A kürtszó és a Himnusz eléneklése után v. Pataky József a THHB elnöke köszöntötte az összegyűlteket, majd dr. Holló József altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. Gyóni Géza „Csak egy éjszakára…” c. versét Ladányi Csilla helybeli, Petőfi Sándor „Ki gondolná, ki mondaná…” c. versét pedig Rácz Bálint oroszlányi (Komárom-Esztergom megye) tanuló szavalta. Ezután Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzuljának beszéde hangzott el, majd v. Kocsis László szavalata után a történelmi magyar egyházak áldása következett (György Ferenc r. k. plébános, Nagy Albert ótordai ref. lelkész, Józsa Lajos unitárius lelkész). A Szózatot Széles Dénes szavalta, utána pedig v. Lázár Elemér országos törzskapitány bevezetőjével Torda-Aranyos Vitézi Szék zászlójának szentelése következett: Szedilek Lenke zászlóanya kötötte fel a szalagot a zászlórúdra, és v. Farkas Dénes unitárius lelkész-esperes áldotta meg a zászlót. A megemlékezést koszorúzás, a Székely himnusz eléneklése, illetve kürtszó zárta. Közreműködött az alsó-felsőszentmihályi vegyes kórus („Fohász”, „Hálát adok, Uram”, „Szózat”, „Nagyasszonyunk, hazánk reménye”).

Az újtordai református templom udvarán lévő kopjafánál szintén rövid koszorúzás volt, amelyet állófogadás követett.

 

Kapcsolódó témák (THHB):

Képek a tordai csata kezdetének 65. évfordulóján

Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság

A tordai csata 65. évfordulója és a névsor

Képek a tordai csata befejezésének 60. évfordulóján

Kékkői László: Tűzözön - könyvismertető

Képek a nagyenyedi emlékmű avatásáról

A tordai csata Tordatúrban eltemetett halottainak állított emlékmű és a névsor

A tordai csata Bonchidán eltemetett halottainak emlékműve

A nagyenyedi fogolytábor halottainak névsora

Képek a tordatúri emlékmű avatásáról

Képek a bonchidai emlékmű avatásáról

A nagyenyedi emlékmű avatásán elhangzott beszédek, vers

Képek a detrehemtelepi emlékmű felavatásáról

A szindi emlékműavatás és a névsor

A detrehemtelepi emlékműavatás és a névsor

 

Képek a szindi emlékmű avatásáról

 

* * *

 

 

Dr. Csetri Elek professzor, az elhurcolás szenvedő részese:

 

„Aki ezt a szülőföldet szereti, a legnehezebb emberi sorsot szereti” – jutnak eszünkbe Cs. Szabó László szavai.

Ez a sors adatott azon testvéreinknek, akiknek emlékére Torda város és környéke magyar lakossága ma emlékoszlopot állított. Fél évszázadig hallgatott róluk a krónika. Pedig végzetes igazságtalanság polgári vértanúi ők, akiket 1944. október elején otthonukból kiszakítva elhurcoltak embertelen körülmények közé, és jó részüket a halálba kényszerítették. Pontos számukat nem ismerjük, csak 207 személy nevét sikerült azonosítani, jelenti Pataky József barátunk, s hogy útban a Szovjetunió lágerei felé 87-en összeomlottak a megpróbáltatások súlya alatt. Noha hivatalos lista nem készült róluk, valójában számuk jóval nagyobb volt. Az ott jártak 700 tordai deportáltról tudnak, más adatok 400-ról szólnak. De talán nem is a szám a fontos, hanem a tény, hogy több száz békés magyar polgárt, többnyire fiatalokat és öregeket – hiszen a katonakötelesek egyik vagy másik hadseregben, a fronton szolgáltak – egy szál ruhában, minden szükséges holmi, meleg ruha nélkül, rendőri erővel összefogdosták, és mint partizánokat kiszolgáltatták a megszálló szovjet katonai parancsnokságnak, hogy az a megsemmisítő munkatáborokba szállíttassa őket.

Nagyjából ismeretesek azok a mozzanatok, ahogyan Torda és vidéke a háborús események gyújtópontjába került. A nyugati szövetségesek 1944. június 6-i normandiai partraszállása után a német hadsereg keleten súlyos vereségeket szenvedett, frontja 600 km-rel szorult vissza, a szovjet csapatok elfoglalták a balti államokat, és a Visztuláig nyomultak előre. Ugyanakkor a front legkeletibb vonalán a szovjet hadsereg 1944 augusztusában döntő sikereket ért el, 22-én – megtörve a német és román csapatok ellenállását – elfoglalták Iasi-t, és a 23-i fordulat után a csatlakozott román erők támogatásával úrrá lettek a Kárpátokon túli területek felett. Miután a német hadvezetés meggyőződött, hogy a román hadsereg ellene fordult, a Kárpátok védelmére gondolt, s ebben Magyarország támogatására épített. Így kezdte meg a 2. magyar hadsereg szeptember 5-én hadműveleteit a Déli-Kárpátok irányába; Kolozsvárról kiindulva elfoglalta Tordát, és Nagyenyed elé érkezett. A Maros vonalán azonban a nagy erővel ellentámadó szovjet-román erők a magyar éket a Maros vonalától rövidesen Aranyosszékig és Tordáig nyomták vissza. Itt bontakozott aztán ki a tordai magas partokon a csata, amelynek során a 25. hadosztály és a mellé sorakozott erők egy hónapig (szeptember 13-október 8.) védelmezték a várost. Ezzel a II. világháború egyik jeles fegyvertényét hajtották végre. E harcokban esett el a tordai származású Böszörményi Géza ezredes, és tűnt ki Bozsoki János, a rohamlövegek zászlósa, de mindkét szembenálló fél hősiesen harcolt, és súlyos veszteségeket szenvedett.

És hogyan élte át Torda lakossága e napokat, mikor a harcok tüzébe került? „... egy napon becsapódtak az első tüzérségi lövedékek is. Elért tehát, és rajtunk feküdt, átdübörgött felettünk a világháború” – írja erről az eseményeket gyermekként átélő Lászlóffy Aladár.

Az Aranyos két partján elhúzódó harcok idején a város népe pincékbe menekülve, vízhiánnyal küzdve, gyertyafényre kárhoztatva élte át a pergőtüzet, a belövéseket; volt, akit a srapnel derékban kettévágott, másutt az apára és a gyermekeire ráomlott a rozoga ház, szétlőtték a Sörgyárat, a Stepper-cukrászdát, az ótordai református templom tornyát, odalett az Aranyos-híd, katonaautók és tankok robogtak, katonák vonultak az utcákon, sebesülteket és halottakat szállítottak. Számos ház megsemmisült, még több megsérült, a Bánya büszkeségei, a Nagyfenyves és a Kisfenyves parkjából csak „hét szál fenyő” maradt, a sósfürdők villái és kabinjai tönkrementek.

Október 6-án Torda gazdát cserélt. Lakossága fellélegzett, hogy a front lassan elvonult. De a város magyar népességére a pokol igazából most szabadult rá, az emberekre a legnagyobb veszedelem most leselkedett. A katonaság – kevés kivétellel – a lakosságot eddig nem bántotta, utánuk azonban ismeretlen fegyveresek jelentek meg, a Maniu-gárdisták és a rendőrség emberei. Ezek segítségével folyt le a város és a környező falvak magyar férfilakosainak az összeszedése. Nemegyszer magyar vezetővel, utcáról-utcára, házról-házra jártak, és vették őrizetbe a 16 és 60 év közötti férfiakat, öregedő embereket és gyermek-ifjakat is. Volt, akit az utcán fogtak el, másokat lakásukból vitték el. Az eseményeket átélő és emlékezetében őrző Vass Károlyt és édesapját a tatarozás alatt álló háztetőről szólították a sorba. Az ostrom idején az édesanya a férjet fiával engedi el, hogy ha már emberét elfogják, gyermeke láttán engedjék szabadon. Most azonban a bosszú szelleme uralkodik. A bevonuló csapatok ellen egyetlen puskalövés nem dördült el a városban, a polgári lakosok békésen, meghúzódva várták az élet újraindulását, mikor a fegyveresek elfogták a férfiakat. Egy részüket a törvényszék fogdájából egyenesen az állomásra vitték és bevagonírozták, más részüket Nagyenyedig kísérték gyalog, és ott zsúfolták őket marhavagonokba. A fogolytranszportban gyalogolt fasarujában a ferences szerzetes, a helyi unitárius lelkipásztor, az öregedő újságíró és az éppen Tordán megforduló tanár, de ismeretlen, egyszerű emberek is, gyári munkások, iparosok, földművesek, szőlőmunkások és más kétkezi dolgozók. Internálótábor, nemegyszer büntetőláger gyomra nyelte el őket. Voltak azonban falvak, ahol terrorcselekmények történtek. Szentmihályon például 6 magyar férfit gyilkoltak meg.

Az elhurcoltak ismeretlen, borzalmas világba kerültek, olyan szögesdrótok közé, amelyeknek útját a cárizmus szibériai száműzetési rendszere készítette elő, amelyeket aztán a „Nagy Vezér” és a „Népek Atyja” internáló, emberpusztító lágerekké fejlesztett. Állítólag Naftali Aronovics Frenkel állott elő azzal az ötlettel Sztálin előtt, hogy miként lehet a szovjet rendszer ellenségeinek rabszolgamunkáját a szocializmus építésében hasznosítani csatornaépítésre, ipari létesítmények, vízierőművek emelésére, a nád kitermelésére és bányamunkára fordítani. Politikai vétkeseknek kikiáltott emberek jutottak ide, gyakran ítélet nélkül, akiket később hadifoglyok és vétlen internáltak egészítettek ki, a büntetésből halálos veszedelembe sodort áldozatok tízmilliói.

Alekszandr Szolzsenyicin „A Gulag szigetcsoport” című Nobel-díjas munkájában az oroszországi politikai elítéltek Odüsszeiájában állított nekik örök emléket.

És vajon hány elhurcolt gyermek hívta vissza édesapját, hány feleség a férjét, és hány édesanya a gyermekét? De hiába, mert a deportáltak java része elpusztult, ha előzőleg – az egy hónapos utazás alatt – meg nem emésztette a beköszöntő téli fagy hidege őket. Végzett velük a pusztító tífusz, a vérhas.

Napjainkban szokássá vált, hogy azokat a helységeket, melyekben a háború román áldozatokat követelt, mártírközséggé nyilvánítják, mára a magyar vértanúkat adó falvak hasonló elvárással jelentkeznek. Ivo Andric, a bosnyák Nobel-díjas történelmi regényében (Híd a Drinán) méltán teszi fel a kérdést, hogy mi a szörnyűségesebb; a borzalmas halál vagy a halálos borzalom? Joggal kérdezhetjük, melyik volt borzalmasabb vég: a fegyverrel vagy bárddal osztogatott halál, vagy pedig az embertelen lét, a nélkülözés, a nyomorúság és a fagy által, reménytelenségben bekövetkezett lassú pusztulás a messzi idegenben, a megsemmisítő lágerek világában, az oroszországi hómezőkön? Minden esetben az etnikai alapon végrehajtott népirtás szomorú jelenségével találkozunk, annak esett áldozatul Torda, Egerbegy, Szentmihály, Aranyos-Polyán, Bágyon, Kövend és több más aranyosszéki falu sok száz magyar ajkú lakosa. Ha tudomásul vesszük, de el nem fogadhatjuk az „À la guerre comme à la guerre” (a háborúban, mint a háborúban) keserű jelszavát, a katonák, fegyveresek pusztulását, halálát, semmi sem indokolhatja viszont ártatlan civilek elpusztítását.

A „Fama post cineres venit” (a halál után nagyobb lesz a hírnév) ovidiusi verssora gyenge vigasz számunkra. Az igazi elégtétel az volna, ha nem a gyűlölet áldozatainak emelnénk halotti fejfát, hanem a szeretet, az állampolgári nagyság, a nemzetiségi egyetértés kiválóságainak, az élő és építő példaképeknek-eszményeknek, a halálemlék helyett – a győzelmes életnek. Olyanoknak, akik nem a nemzeti kizárólagosságot, hanem a sokszínűséget, a másságot fogadják el, a tolerancia híveinek és harcosainak.

Ezredfordulónk nemzedéke olyan háborútól fél, amely véget vet a földnek. Gyűlölködni, vérengzeni persze addig is lehet, az ódon Európa műszaki tudása mérget oltott az ébredő nemzetekbe. Testvértelen, pontosabban távoli rokonokkal rendelkező népünk kisebbségi és többségi létben egyaránt nyitottan fogadja a szózatot, mely minden nép testvériségét hirdeti az emberek, fajták, vallások, osztályok testvériségét és egyenlőségét. És ezt várja másoktól is.

„Romon virág” – mondja a verscím. „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk” – írta Tompa Mihály ’48 bukása, az azt követő szétáramlás után. Ezt a verssort a halál rémével párosították.

A szétszóratás másfél évszázada után visszatekintve „a tartós diaszpóra edzettebb lelkiállapotában módosul e tragikus sors gondolati folytatása, amely kevésbé leverő: széthull, s lám, mégsem hal meg”. – Illyés Gyula szavai ezek. Nagy írónk Budapest ostroma után megfigyelte, hogy egy gyík sütkérezik a szomszédos romház kődarabjain. „Mozdulatlanul, mint maga a kő... De a test lüktetett. S vele lüktetett a halálra sebzett kő: egy eltűnt ház szívdobogását figyeltem” – írja. „A gyík, mozdulatlanul sütkérezve nem tudta, hogy feltámadt testében a romház”.

Politikailag szétszakítva is egy közös, „láthatatlan szellemi hazában” élünk. Engedjék meg, hogy Illyés Gyulával fejezzem be szavaimat: „a nemzeti érzés a magyar szellemiségben félreérthetetlenül egy jelentésű. Sose a kirekesztést jelenti: mindig az egybetartozást.”

 

(A tordai temetőben 1995. október 29-én ugyanezen a helyen elhangzott, a mostanihoz hasonló tartalmú beszédet közöltük)

 

Vissza az elejére

 

 

 

v. Pataky József, a THHB elnöke:

 

 „Tisztelt jelenlevők! Hölgyeim és uraim! Nemzetes rendtársaim!

 

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm az erdélyi magyar közösség képviselőit, az anyaországból érkezetteket, a Történelmi Vitézi Rend képviselőit, Aranyos-vidék és Torda város ide összegyűlt tisztelettevőit!

Ma nem ünnepelni jöttünk ide, hanem kegyelettel emlékezni a tordai csata 65 éves évfordulója alkalmából a több mint 2.500 magyar katonára, akik a magyar történelem vérzivatarában katonai esküjüket betartva és a hon érdekében a legtöbbet, életüket adták. Helytálltak: becsülettel a hazáért mindhalálig!

Csak 1944. szeptember 22-én az óriási fölényben lévő szovjet-román seregekkel vívott harcokban több mint 1.200 honvéd esett el. Sikerült a támadást visszaverniük, Torda város elfoglalását megakadályozni!

Bizony, nemcsak Don-kanyar volt, hanem Aranyos-kanyar is!

1944. szeptember 13-tól október 8-ig – 26 napon át – tartott az iszonyú csata, a véres ütközetek.

A magyar hadtörténelem az észak-erdélyi 25. gyaloghadosztály tordai csatában tanúsított helytállását „a honvédség II. világháborús legszebb fegyverténye”-ként tartja számon.

A THHB mint civil szervezet önként vállalta a feladatot, hogy keressük eltűnt, elesett katonáinkat, eltemetési helyüket. Sírjaikat megjelölve, a végtisztességet is megadva őrizzük emléküket.

Bizottságunk – megalakulása óta – a budapesti Hadisírgondozó Iroda vezetőivel, a helyi jóérzésű, segítőkész emberekkel együttműködve ez idáig 2.252 hősi halott, ill. hadifogoly  eltemetési helyét – sokakét név szerint is – azonosította. Negyvenkét helységben kopjafás, turulmadaras emlékoszlopot vagy sírkertet avattunk, az áldozatok nevét márványlapokra vésve örökítettük meg.

Befejezésül mit mondhatok? A jelenlévőket, hozzátartozókat, hátramaradottakat éltesse, táplálja az a tudat, hogy szeretteik emlékét Aranyostordán becsülettel, mély tisztelettel ápolja a város magyar ajkú lakossága. Ha megfogyatkozva is, de törve nem!

Kérjük az Istent, hogy hősi halottainknak adjon örök nyugodalmat, a hozzátartozóknak pedig megbékélést, nemzetünknek megerősödést.

Vitézül helytálló honvédeink emléke adjon erőt nekünk, sírjaik felett szálljon fohászunk a magyarok Istenéhez!

 

Szent itt ez a hely! Béke poraikra! Isten áldja mindannyiukat!

 

Vissza az elejére

 

 

Holló József altábornagy

 

Vissza az elejére

 

v. Kocsis László:

 

 

 

„Adassék tisztelet a honvédő katonáknak,

testük eleven torlaszát állították gátnak:

a ránk zúduló vörös áradat ellenében

állták Tordánál a csatát, fejtetőig vérben;

és nem haltak meg, válságos órán előjönnek,

mert utóvédként előőrsei jövendőnknek.”

(Döbrentei Kornél)

 

 

Vissza az elejére

 

 

A történelmi egyházak áldása

 

Vissza az elejére

 

 

Ladányi Csilla:

 

„Gyóni Géza:

Csak egy éjszakára…

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

   Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

Gerendatöréskor szálka-keresőket.

   Csak egy éjszakára:

Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,

Robbanó golyónak mikor fénye támad

S véres vize kicsap a vén Visztulának.

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

Az uzsoragarast fogukhoz verőket.

   Csak egy éjszakára:

Mikor gránát-vulkán izzó közepén

Úgy forog a férfi, mint a falevél;

S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –

Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A hitetleneket s az üzérkedőket.

   Csak egy éjszakára:

Mikor a pokolnak égő torka tárul,

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról

Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben

S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.

   Csak egy éjszakára:

Vakító csillagnak mikor támad fénye,

Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,

Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,

Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet.

 

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,

Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.

   Csak egy éjszakára:

Hogy bújnának össze megrémülve, fázva;

Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;

Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,

Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

 

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak

Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!

   Hogy esküdne mind-mind,

S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,

Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent:

Magyar vérem ellen soha-soha többet!

 – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

 

 

Vissza az elejére

 

 

Az alsó-felsőszentmihályi

vegyes kórus:

 

„Nagyasszonyunk, hazánk reménye!

Bús nemzeted zokogva esd!

Nyújtsd irgalomjobbod feléje,

Botlásiért, ó, meg ne vesd!

Mi lesz belőlünk, ha Te elhagysz?

Ó, árvaságunk sírba hervaszt!

Minden reményünk csak Te vagy:

Szent Szűzanyánk, szent Szűzanyánk,

Ó, el ne hagyj!

 

 

Hozzád sír a jobbak keserve

Jámbor családok tűzhelyén!

A szebb idők után esengve,

Mikor nap ült hazánk egén.

Ó, kérjed Istent újra értünk;

Ne hagyd elveszni árva népünk!

Minden reményünk csak Te vagy:

Szent Szűzanyánk, szent Szűzanyánk,

Ó, el ne hagyj!

 

 

 

Oltáridat körülzokogjuk

Naponta mert, ó, vétkezénk!

És sírva szent Neved kiáltjuk:

Szűz Mária, tekints felénk!

Mutasd meg még egyszer e népnek,

Hogy pártfogásod mit segíthet!

Minden reményünk csak Te vagy:

Szent Szűzanyánk, szent Szűzanyánk,

Ó, el ne hagyj!

 

Vissza az elejére

 

 

Rácz Bálint:

 

„Petőfi Sándor:

Ki gondolná, ki mondaná…

 

Ki gondolná, ki mondaná,

Hogy e hely csatatér?

Hogy néhány rövid hét előtt

Itt folyt el annyi vér?

 

Itt harcolánk, itt vett körűl

Az ellenség hada,

Elől halál, hátul halál,

Ez rémes nap vala!

 

 

Akkor, miként a férfigond,

Mogorva volt az ég,

Most, mint a kis gyermek szeme,

Szelíd és tiszta kék.

 

Akkor, mint aggastyán feje,

Hófehér volt a föld,

Mostan miként az ifjunak

Reménye, olyan zöld.

 

 

A légben akkor itt zugó

Golyók röpűltek el,

A légben most fejem fölött

Pacsírta énekel.

 

Láttunk itt akkor a síkon

Véres halottakat.

S hol a holtak feküdtenek,

Most ott virág fakad.

 

Ki gondolná, ki mondaná,

Hogy e hely csatatér?

Hogy néhány rövid hét előtt

Itt folyt el annyi vér?”

 

Vissza az elejére

 

 

 

 

 

Torda-Aranyos Vitézi Szék zászlójának szentelése

 

Vissza az elejére

 

 

 

Koszorúzás az újtordai református templom udvarán

 

Vissza az elejére

 

 

 

Pax facit divitias,

divitiae superbiam,

superbia contemptum,

contemptus bellum,

bellum paupertatem,

paupertas humilitatem,

humilitas pacem.

    

 

A béke szüli a bőséget,
a bőség a gőgösséget,

a gőgösség a megvetést,

a megvetés a háborút,

a háború a szegénységet,

a szegénység az alázatosságot,

az alázatosság a békét.

Mementó az újtordai református templom falán

 

Vissza az elejére

 

A neveket tartalmazó márványtáblák:

 

    

 

          

 

   

 

Vissza az elejére

 

E-mail

 

A TORDAI CSATÁBAN ELESETT ÉS A TORDAI HONVÉDSÍRKERTBEN ELTEMETETT MAGYAR KATONÁK NÉVSORA

 

A B C D E F G H I J K L M N O Ö P R S T U Ü V Z

 

Ssz.

Név

Rendfok.

 

 

 

1.

Abrudán Péter

honv.

2.

Apa János

tiz.

3.

Asztalos Gábor

honv.

4.

Ábrahám Jakab

honv.

5.

Ács Sándor

honv.

6.

Bajusz Gyula

őrv.

7.

Balogh Imre

tiz.

8.

Balogh Károly

szkv.

9.

Balogh Péter

honv.

10.

Bartha József

honv.

11.

Barta Lajos

honv.

12.

Batisz Béla

őrv.

13.

B. Tóth János

honv.

14.

Bálint János

honv.

15.

Bán Sándor

honv.

16.

Bánffy Miklós

honv.

17.

Bánszki János

tiz.

18.

Bányai József

szkv.

19.

Bedő Lajos

honv.

20.

Bérczi István

honv.

21.

Béres László

honv.

22.

Berkes József

honv.

23.

Bialkó János

szkv.

24.

Bieger István

honv.

25.

Bojtor János

honv.

26.

Borbeán Sándor

honv.

27.

Borbély Gyula

tiz.

28.

Bozsóki József

honv.

29.

Brüll György

kmsz.

30.

Bugyi Ferenc

honv.

31.

Cimbula György

őrv.

32.

dr. Császár Tibor

szds.

33.

dr. Csermely László

orvos

34.

Csernus Mihály

honv.

35.

Csorba Péter

őrv.

36.

Csuh Mihály

honv.

37.

Darloci Sámuel

honv.

38.

Dávoti Lajos

honv.

39.

Délceg Elek

honv.

40.

Dudás Sándor

honv.

41.

Egei Imre

honv.

42.

Erdei Árpád

őrm.

43.

Farkas Sándor

őrv.

44.

Fazekas András

honv.

45.

Fehér István

őrv.

46.

Fekete Pál

honv.

47.

Fenyves Imre

tiz.

48.

Fodor Gábor

tiz.

49.

Fodor Gyula

honv.

50.

Fodor Imre

karp.őrv.

51.

Fodor Kálmán

honv.

52.

Fodor László

honv.

53.

Füleki Sándor

honv.

54.

Garai Károly

honv.

55.

Gatzel Károly

honv.

56.

Gáll Bálint

honv.

57.

Gáspár János

honv.

58.

Gecser Ferenc

honv.

59.

Gombos István

őrv.

60.

Gyepes Mihály

szkv.

61.

Gyurcsó János

honv.

62.

Hajós Tivadar

honv.

63.

Haller Gábor

honv.

64.

Hartl Lajos

szkv.

65.

Hering Zoltán

honv.

66.

Hermánszki Mátyás

őrv.

67.

Hornyik László

honv.

68.

Horváth Sándor

honv.

69.

Irsai János

honv.

Ssz.

Név

Rendfok.

 

 

 

70.

Kalányos Mihály

honv.

71.

Kaldenecker Mihály

őrv.

72.

Kanalas József

honv.

73.

Kapitány Károly

honv.

74.

Karácsonyi János

honv.

75.

Kasbi Mihály

honv.

76.

Kaszta István

honv.

77.

Katona Sándor

honv.

78.

Kelemen János

honv.

79.

Kiss János

honv.

80.

Kiss László

honv.

81.

Kiss Sándor

honv.

82.

Kiss Zoltán

őrv.

83.

Kománeczki István

honv.

84.

Kondor József

honv.

85.

Korcsmáros László

honv.

86.

Korsós Péter

honv.

87.

Kovács János

honv.

88.

Kovács László

honv.

89.

Kovács Mihály

őrv.

90.

Kovács Sándor

honv.

91.

Kovács Sándor

honv.

92.

Könyű János

honv.

93.

Krecsák János

honv.

94.

Krizsa József

honv.

95.

Krojtor Demeter

honv.

96.

Kukcs István

honv.

97.

Kürti Béla

tiz.

98.

Láng József

honv.

99.

Lévai Lajos

honv.

100.

Lukács Lajos

tőrm.

101.

Lippert László

hdpőrm.

102.

Lőrincz János

szkv.

103.

Luczó Kálmán

tiz.

104.

Major János

honv.

105.

Major Mihály

honv.

106.

Makrai György

őrv.

107.

Makri Lajos

honv.

108.

Mauzer József

őrv.

109.

Márton János

őrv.

110.

Márton János

honv.

111.

Máté Károly

honv.

112.

Máthé József

honv.

113.

Meleg János

honv.

114.

Megyeri János

honv.

115.

Megyesi József

honv.

116.

Mezei Ferenc

honv.

117.

Mezei János

honv.

118.

Mezei József

őrv.

119.

Mészáros Ferenc

szkv.

120.

Mihály Imre

honv.

121.

Milotai János

honv.

122.

Moldován Mihály

honv.

123.

Molnár János

honv.

124.

Molnár József

honv.

125.

Moskodi János

honv.

126.

Müller Mihály

szkv.

127.

Nagy Antal

honv.

128.

Nagy István

honv.

129.

Nagy József

honv.

130.

Nagy József

honv.

131.

Nagy Kálmán

honv.

132.

Nagy Károly

honv.

133.

ifj. Nagy Sándor

honv.

134.

Nagy Sándor

honv.

135.

Németh György

tiz.

136.

Oláh Miklós

honv.

137.

Oláh Pál

honv.

138.

Orosz János

őrv.

Ssz.

Név

Rendfok.

 

 

 

139.

Orosz Sándor

honv.

140.

Orsós Dániel

honv.

141.

Örsi Béla

honv.

142.

Ősz Pál

szkv.

143.

Papp Miklós

honv.

144.

Papp Sándor

őrv.

145.

Pataki Tibor

honv.

146.

Patinka József

honv.

147.

Páll Ferenc

honv.

148.

Páll János

honv.

149.

Pálcer József

őrv.

150.

Pálinkás István

honv.

151.

Parti Mihály

honv.

152.

Péter Károly

szkv.

153.

Pintér János

honv.

154.

Poka Lajos

honv.

155.

Pozsgai András

zls.

156.

Pribil Géza

honv.

157.

Puskás László

honv.

158.

Rába István

honv.

159.

Rózsa Gyula

honv.

160.

Sárai Károly

honv.

161.

Schmiehaditten László

tiz.

162.

Sedlicsa Róbert

honv.

163.

Siklódi László

honv.

164.

Somodi Ferenc

honv.

165.

Somogyi László

honv.

166.

Szabó István

honv.

167.

Szabó József

honv.

168.

Szántó Ferenc

honv.

169.

Szeder Mihály

honv.

170.

Székely János

honv.

171.

Széplaki Gusztáv

honv.

172.

Szilágyi Ferenc

honv.

173.

Szilágyi József

zls.

174.

Szilágyi Péter

honv.

175.

Sziníró Imre

őrv.

176.

Szoldat Vince

honv.

177.

Szolcsány János

honv.

178.

ifj. Szombati István

zls.

179.

Takács Imre

honv.

180.

Takács Sándor

őrv.

181.

Taller Károly

őrm.

182.

Tenn György

őrv.

183.

Tébi Ferenc

honv.

184.

Tojás András

honv.

185.

Tokai Sándor

honv.

186.

Tóth János

szkv.

187.

Tyukodi Albert

honv.

188.

Újvári Béla

honv.

189.

Vachter Ferenc

honv.

190.

Valecsek Károly

honv.

191.

Varga Dániel

honv.

192.

Varga István

honv.

193.

Varga Lajos

szkv.

194.

Varga Tivadar

honv.

195.

Vargyas Szilárd

honv.

196.

Várbai Sándor

honv.

197.

Váradi György

honv.

198.

Várfalvi Mihály

őrv.

199.

Vencel János

honv.

200.

Vigh Dénes

honv.

201.

Visti Vilmos

honv.

202.

Vlesek Lajos

honv.

203.

Vrabovski Mihály

honv.

204.

Waczek Felicián

fhdgy.

205.

Weszelovszky László

hdgy.

206.

Zeller M. András

honv.

207.

Zsarkovics László

honv.

 

Megjegyzések:

 

– Eltemetve összesen 240 honvéd volt

 

A névsort összeállította:

v. Pataky József

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke

 

A lista elejére