A Szind határában a II. világháborúban elesett honvédek tiszteletére emlékművet állítottak:

 

Szindi Unitárius Egyházközség

 

Magyar Honvédelmi Minisztérium

 

Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság

 

Történelmi

Vitézi Rend

Észak-Erdélyi

Törzse

 

 

 

Szinden 2011. szeptember 10-én emlékeztek az unitárius templomban, majd annak udvarán az Szind határában 1944 szeptemberében elesett 43 honvédre, akik neve ezentúl az újonnan felállított emlékmű oldalán is olvasható.

 

 

Szabó László, a Szindi Unitárius Egyházközség lelkésze

 

A 25 főt számláló szindi magyar közösségben 2011. szeptember 10-én rendkívüli eseményre került sort. A Torda melletti falu összlakosságának alig 3%-át képező helybeli magyarság egyetlen szervezeti kerete, a Szindi Unitárius Egyházközség honvédemlékmű avatóünnepségének adott otthont. A II. világháborúban, 1944 szeptemberében Szind határában elesett 43 honvéd nevét és emlékét őrző gránit obeliszket a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, az anyaországi Honvédelmi Minisztérium és a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse állította az egyházközséggel karöltve.

Az emlékmű kezdeményezői és az avatóünnepség résztvevői kegyelettel emlékeztek a tordai csatában elesett 2.500 honvéd – és mindenkori hőseink – életáldozatára, akiknek „neve nem »számadat«, hanem csillagok a föld alatti égen“ (Tamási Áron). Az ő tiszteletükre állított emlékmű mellett faragott–festett fejfát emeltünk az ugyanazon a vidéken elesett német, orosz, ukrán, román és más nemzetű katonák emlékére.

E ritka viszonyulás eszmei alapját az képezi, hogy hőseink nemcsak magyar hősök voltak, hanem egyben az egyetemes emberiség áldozatai, más szóval az istentelenség és embertelenség áldozatai. A rájuk való emlékezéshez nem társulhat a kései bosszúnak semmilyen érzése. Azok a szovjet és román katonák, akiket a mi honvédeink ellen küldtek egykoron, nem kevésbé voltak kiszolgáltatottak a háborús veszélyeknek és feletteseik akaratának. Őket is ugyanúgy várták haza, és lehet, hogy hiába. Értük is sok könny hullhatott valahol – Oroszországban, Ukrajnában vagy Románia-szerte. Ha áldozatainkra emlékezünk, nem egykori ellenségeinket kell szidnunk. A kegyelet nem erre való! Ha őszintén emlékezünk, akkor azt azért tesszük, hogy végre megnyugodjon a föld és a lelkiismeretünk, hogy az áldozatok vére ne kiáltson többé az égre, és, hogy „a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés” (József Attila)!

Az avatóünnepség a zsúfolásig telt unitárius templomban istentisztelettel kezdődött, amelyet Bálint Benczédi Ferenc püspök, az Erdélyi Unitárius Egyház főpásztora tartott. Utána a helybeli unitárius lelkész köszöntötte a vendégeket, majd ismertette az emlékműállítás eszmei alapját és a kivitelezés fontosabb tudnivalóit. Az ünnepség a templomkertben folytatódott a Himnusz eléneklésével, ünnepi beszédekkel, alkalmi énekekkel és verssel, majd az emlékmű leleplezésével és megkoszorúzásával. A Szózat eléneklése után a résztvevők az unitárius paplakra vonultak közebédre, miközben megtekinthették „A tordai csata képekben” című  fényképkiállítást.

Az emlékműállítás és az avatóünnepség fő támogatói: a magyarországi Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Civil Alapprogram, akik támogatását több magánszemély, szervezet, intézmény anyagi és természetbeni hozzájárulása, illetve szervezési közreműködése egészítette ki.

 

 

Szindi emlékműavatás – Duna TV, 2011. szept. 11.

(teljes képernyő: a képen dupla kattintás)

 

Szabó László lelkész beszéde (részlet)

 

„A II. világháború közben csatatéren, gázkamrákban, lebombázott épületek romjai alatt, fogolytáborokban vagy más körülmények között rengetegen veszítették életüket. A világégés hat éve alatt 32 millió embert öltek meg, 35 millió pedig megsebesült. Kevésbé közismert tény, hogy a háború közvetlen következményeként 30 év alatt 8.700.000 ember lett öngyilkos, és kb. 60-70 millió ember kísérelt meg önpusztítást. Szintén a II. világháború hozadéka volt a kommunista diktatúrák térhódítása szerte Kelet-Közép-Európában. E parancsuralmi rendszerek szintén háborús méretű veszteségeket okoztak. A béke fogalma 1945 májusa után sajnos csak annyiban merült ki, hogy már nincs világháború, de a szenvedések sorozata megállás nélkül folytatódott. 

  A világháborús áldozatok nagy részének nem adatott meg az, hogy testük a szülőföldben, őseik temetőiben térjen nyugovóra. A messzi harcmezők jeltelen sírhantjai az árván maradt hozzátartozók lelkében épp olyan valóságos temetőkként voltak jelen, mint a tényleges temetők. Gyermekkorom és neveltetésem egyik meghatározója volt az, amint homoródalmási nagyanyám időről időre felidézte édesapjuk emlékét, aki 1916 őszén 36 évesen szenvedett hősi halált. Dédnagyapámnak először a bal karját, majd a fejét lőtték szét ágyúgolyóval. Bukovinai sírja jeltelen. Az árván maradt özvegyének és 4 leánygyermekének nehéz sorsa hasonló volt a több tízmillió hadiárvatársukéhoz. A nyolcvanévesen elhunyt nagyanyám életében alig volt olyan vasárnap, amikor a világháborús hősök emléktáblája alatt ne sírt volna a templomban.

  Mi most 43 honvédnek állítunk emléket, akik 67 évvel ezelőtt Szind határában estek áldozatául a világháborúnak. Aki nem tudja alkalmilag átélni az ő fiatal életük elpusztításának gyászát és árván maradt családtagjaik tragédiáját, annak az emlékezése nem lesz őszinte. Ha éppen mindannyiunk családjából nem is követeltek halálos áldozatokat a háborúk, akkor gondoljunk arra, hogy magyarként és általában emberként egy nagy családhoz tartozunk mind. És Tamási Áront idézve: ennek a családnak halottai vannak, »kiknek a neve nem számadat, hanem csillagok a föld alatti égen«. Úgy tekintsünk hát erre a 43 honvédre és minden hősünkre, mintha édesapáink vagy nagyapáink lettek volna. Adózzunk kegyelettel emlékük előtt, gondoljunk együtt érző sajnálattal a hátramaradottak szenvedéseire, ugyanakkor tekintsünk elismeréssel az özvegyek és mások erőfeszítéseire, amellyel az árván maradt gyermekeket felnevelték. Az ő emléküket is övezze igazi hősöknek kijáró tisztelet! Valahányszor hősi halottainkra emlékezünk hát, velük együtt jussanak eszünkbe a mindenkori hősi özvegyek is. Ismét csak Tamási Áront hívom segítségül: »Soha el ne felejtsétek, hogy hátatok megett gondokkal, bajjal megrakodva, árvasághoz hozzászokva, sok-sok özvegy áll, kiknek térden állva kéne napestig hálálkodnotok; mert ők sok száz esztendeje nap nap után csodát cselekszenek: hőségben, zivatarban, jó és rossz időben, örökké kezükben tartják a munkát […]«. »S ki a hős? Mindenki az, aki a maga helyén becsülettel áll, dolgozik és hisz a jóban. Lehet, hogy névtelen, kicsi hősök az ilyenek, de nevesek és nagyok csak az ilyenek társadalmából születhetnek.«

  Jussanak eszünkbe ezek a gondolatok mindig, amikor hősiességről példálózunk. És jusson eszünkbe az is, hogy hőseink nem csak magyar hősök voltak, hanem egyben az egyetemes emberiség áldozatai, más szóval az istentelenség és embertelenség áldozatai. A rájuk való emlékezéshez ne társuljon a kései bosszúnak semmilyen érzése. Azok a szovjet és román katonák, akiket a mi honvédeink ellen küldtek, nem kevésbé voltak kiszolgáltatottak a háborús veszélyeknek és feletteseik akaratának. Őket is ugyanúgy várták haza, és sokukat hiába… Értük is sok könny hullhatott valahol – Oroszországban, Ukrajnában vagy Románia-szerte. Ha áldozatainkra emlékezünk, ne egykori ellenségeinket szidjuk. A kegyelet nem erre való! Ha őszintén emlékezünk, akkor azt azért tegyük, hogy végre megnyugodjon a föld és a lelkiismeretünk, hogy az áldozatok vére ne kiáltson többé az égre, és hogy »a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés« (József Attila)! Befejezésül pedig imádkozzunk azért, hogy a jó Isten óvja a mai világ összes népét és minden egyes emberét háborútól, vérontástól és más erőszaktól! Ámen.”

 

* * *

 

Székely Kinga Réka, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének elnöke: Szindi etűd

 

Vannak olyan küzdelmek, melyeknek végleges veszteség a végük. Van olyan vereség, amely után a rég elporladt hősök több nemzedéke is folytonosan érzi a verést, a szűnni nem akaró ütéseket. Vannak olyan veszteségek, amelyek fölött siralmas évtizedeken át a halál hideg szaga hömpölyög, aztán egy napon, mint egy klasszikus vallásos történetben, megtörténik a csoda.

Amikor szeptember 10-én a szindi unitárius templom udvarán az összeszorult torkokból felcsendült a nemzeti ima és rászállt a falut körülvevő kopasz hegyekre, az égen megálljt parancsolt a hazájukért meghalt és kivégzett honvédek vezére.

Csak néztek ránk és nem hittek a szemüknek. Mennyit mentek, körbe-körbe, test nélküli lelkek, mert nem tudták elhinni, hogy Isten végérvényesen ki akarja őket törülni az utódok emlékezetéből. Néztek minket, mint unokát nézi a meghalni készülő nagyszülő, néztek minket, mint akik tudják immár, hogy jó úton járnak az utódok. De itt nem lett vége a csodának. A csoda kiteljesedett, és mindenkit elkápráztatott, amikor a hajdan ellenséges katonák serege is megállt a honvédek mellett. Ők is néztek minket. Látták az egymás mellett pihenő lobogókat, látták az egymással megbékélt fejfákat, látták az egymást szépítő virágkoszorúkat.

Valami végtelen békesség szállt a tájra, igen, égi békesség szállt le ránk, ott a szindi templom udvarán.

A honvédő és az ellenséges katonák összeroncsolt teste csendes porladásnak indult a lábunk alatt, s az ég és föld között nyugtalanul menetelő lelkek is hazafelé indultak. Megnézték Szindet, az 1944-es szeptemberi Szindet, a sikolyoktól terhes paplakot, a vértől locsogó utat és a felforgatott templomudvart. Aztán elindultak hazafelé, Székelyföldtől Szibériáig, Németországtól Havasalföldig – ki-ki a maga hazájába. Búcsút mondtak, és aztán – mint aki minden rábízott feladatot elvégezhetett – elindultak a jó Isten örökkévaló otthonába.

Csodalátni voltunk Szinden, mint a halált is megvető szerelem, a Görög Ilona régi balladájában.

Ahogy a csodát magunkba szívtuk, máris tudtuk, hogy ezt el kell mondani. Valahogy tudtára kell adni a világnak, hogy végleges vereség nincs, csak ijesztő veszteség. El kell mondani azt, hogy fel tud olvadni a gyűlölet jégpáncélja, ha a hibák és vétkek beismerését mindenki önmagán kezdi el.

Adjuk tovább az életet minél többször – annál kevésbé fogjuk érezni a vereséget. Hajtsunk fejet mások fejfája előtt is, annál kevesebb lesz bennünk a gyűlölet.

 

Utóirat: 1944 szeptemberében a tordai csatában a magyar és német hadseregek hetekig feltartóztatták a nagy létszámfölénnyel előretörő szovjet–román hadsereget. A majdnem egy hónapig tartó ellenállásban kétezer-ötszáz honvéd halt hősi halált, akik közül negyvenhárman Szind határában estek el. Hét honvéd és három német katona holttestét a szindi unitárius templomkertben hantolták el.

A visszavonulás során a súlyosabb sebesültek egy része a szindi paplakon maradt. Nem tudni, kinek a parancsára, szovjet katonák húsz sebesült honvédet kihurcoltak az útra, és lánctalpas harckocsikkal taposták agyon őket. Emlékük legyen áldott!

 

* * *

 

 

 

Elkészült az emlékmű!

Érkezés a helyszínre

A helyszín – a szindi unitárius templom

Az ünnepi istentiszteletet Bálint Benczédi Ferenc,

az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke tartja – I.

Az ünnepi istentiszteletet Bálint Benczédi Ferenc,

az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke tartja – II.

v. Pataky József, a THHB elnöke mond köszöntőt

Himnusz

Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul

Pădurean Florin polgármester úr beszéde

dr. Cech Vilmos, a THHB budapesti képviselője

Bartha Alpár lelkész úr, az ULOSZ pénztárosa

Szedilek Lenke képviselő asszony – Kolozs Megyei Önkormányzat

Gergely Balázs régióelnök – EMNT Kolozs megyei szervezete

Csép Sándor elnök – MPP Kolozs megyei szervezete

v. Kocsis László úr, a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzsének

törzskapitánya

Áldáskérés: Mezei Csaba unitárius, Kiss Tibor református,

Florin Gheorghiu görög katolikus lelkészek által

Az Erdélyi Vitézi Rend székeinek képviselői koszorúznak

Mezei Csaba unitárius lelkész és Bálint Benczédi Ferenc,

az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke koszorúz

Sándor Mátyás bukaresti katonai attasé koszorúz

A THHB koszorúz

Rakonczai Károly hősi halált halt honvéd lánya és unokája

Tiszteletadás az emlékmű előtt

A Szentmihályi Vegyes Dalkör

Közebéd a paplakon 1.

Közebéd a paplakon 2.

v. Pataky József, a THHB elnöke okleveleket oszt

A megkoszorúzott emlékmű

 

 

Az ugyanezen a vidéken elesett

 német, orosz, ukrán, román és más nemzetű

katonák emlékére emelt fejfák felirata:

 

A SZIND HATÁRÁBAN ELESETT

NÉMET, ROMÁN, OROSZ , UKRÁN

ÉS MÁS NEMZETŰ KATONÁK

EMLÉKÉRE – 2011

 

ÎN MEMORIA SOLDAŢILOR

GERMANI, ROMÂNI, RUŞI, UCRAINENI

ŞI DE ALTE NAŢIONALITĂŢI CĂZUŢI

ÎN ÎMPREJURIMILE SĂNDULEŞTIULUI

 

ZUR ERINNERUNG AN DIE HIER IN DER

REGION GEFALLENEN SOLDATEN

DEUTSCHER, RUMÄNISCHER, RUSSISCHER,

UKRAINISCHER UND ANDERER HERKUNFT

 

В ПАМЯТЬ О СОЛДАТАХ НЕМЕЦКОЙ,

РУМЫНСКОЙ, РУССКОЙ, УКРАИНСКОЙ

И ДРУГОЙ НАЦИИ, ПАВШИЕ

В ОКРЕСТНОСТИ

 

IN MEMORY OF THE GERMAN,

ROMANIAN, RUSSIAN, UKRAINIAN SOLDIERS,

AND THOSE OF OTHER NATIONALITIES,

WHO FELL IN BATTLE IN THIS AREA

___

 

A SZINDI UNITÁRIUS TEMPLOMKERTBEN

NYUGVÓ HŐSEINK EMLÉKÉRE – 2011

 

Fülöp József t.zls. síremléke

Hősi halált halt 1944. szeptember 17-én

 

 (A fényképeket dr. Cech Vilmos, Járik László, Kiss Zoltán és Szabó László készítette)

További képek a szindi emlékmű avatásáról

 

Vissza az elejére

 

E-mail

 

A SZIND HATÁRÁBAN ELTEMETETT MAGYAR KATONÁK NÉVSORA

 

A B C D F G H J K L M N Q R S V Z

 

Ssz.

Név

Rendfok.

 

 

 

1.

Agócs Gergely

t.honv.

2.

Antal Gyula

t.honv.

3.

Árvai János

honv.

4.

Barca István

hdp.őrm.

5.

Bartus János

t.honv.

6.

Batta István

őrm.

7.

Berta István

honv.

8.

Bialkó János

szkv.

9.

Bodnár Ferenc

t.honv.

10.

Csohány József

őrm.

11.

Dafkó István

honv.

12.

Dvorzsák Zoltán

t.honv.

13.

Fülöp József

t.zls.

14.

Ganyi András

t.honv.

 

 

 

Ssz.

Név

Rendfok.

 

 

 

15.

Gazdik János

c.szkv.

16.

Guba József

tiz.

17.

Gvirinkó Sándor

t.honv.

18.

Gyirbák István

honv.

19.

Gyöngyösi Balázs

t.honv.

20.

Havasréti (Hubert) József

t.honv.

21.

Hegedűs Ferenc

honv.

22.

Jakubás Kálmán

honv.

23.

Jambrik Pál

honv.

24.

Kakuk László

honv.

25.

Kálli István

honv.

26.

Kalló Gyula

honv.

27.

Kapusztik János

t.honv.

28.

Koncz Sándor

t.honv.

29.

Kondacs Pál

t.honv.

30.

Kormos Géza

honv.

Ssz.

Név

Rendfok.

 

 

 

31.

Ladányi Sándor

t.honv.

32.

Lestár József

honv.

33.

Márton István

t.honv.

34.

Melich András

t.honv.

35.

Mészáros József

őrv.

36.

Nagy Dezső

t.honv.

37.

Quirikó Sándor

t.honv.

38.

Rafkó István

honv.

39.

Rakonczai Károly

t.őrv.

40.

Szabó Sándor

t.honv.

41.

Szaniszló Gyula

fhdgy.

42.

Vidra László

t.honv.

43.

Zilahi András

t.honv.

44.

Zsuzsa István

honv.

 

 

 

 

A névsort összeállította:

v. Pataky József

A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke

 

A lista elejére